Élet és Irodalom: Rejtő Jenő: Piszkos Fred, a kapitány – Kern András előadásában

 

Ki ez a Péhovard?

Mi az alkalmas forma arra, hogy ezeknek a regényeknek a lényegéből átszivárogjon valami? A rajz „nyelve” képes volt arra, hogy visszaadja a kalandregény-paródiákba mentett korabeli pesti humort, a pesti utca alakjait.  A hangzó anyag erőssége máshol keresendő: egy-egy regényfejezetet elemel a papírról, és életre kelt valamit, ami nagyon is rejtői: a kabaré hagyományát.

Kíváncsi volnék, eljutott-e valaha is Kern András arra a pontra, hogy Rejtő Jenő munkásságát idegesítőnek vagy dühítőnek érezze. Kemény István eljutott, erről egy Rejtő-kiállítás megnyitóján beszélt jó tizenöt évvel ezelőtt, azt latolgatva, miért nem lett Rejtő igazi irodalom. Azóta ez is megváltozott: a határvonalak átrendeződésének köszönhetően a kánon a rejtői életművel szemben befogadóbbá vált, és a kezdetben nem éppen Rejtő-rajongó Kern is – aki a hangoskönyv kísérőszövegében tért ki minderre – rájött arra, hogy Péhovard nagyon is jó író. Ami szerencsés, mert ennyi biztosan szükséges egy tervezett nyolcrészes Rejtő-sorozat hangoskönyvi felvételéhez.

A kedvező fordulathoz feltehetően kellett ez a nézőpontváltás, hogy lássuk, Rejtő a filléres regényeiben „az ember paródiájá”-t (ismét Kemény) és a Budapest-mítosz egy fejezetét írta meg. Túlcsorduló humorral, de, Kernnek ebben igaza van, „szédületes ritmusérzékkel, szép szavakkal és jó mondatokkal”.

A szép szavak és jó mondatok a színész keze alá dolgoznak, a hibás, torzított szóalakok, téves ragozások azonban kétélűek. Márpedig Rejtő Piszkos Fred, a kapitányában, a hangoskönyvsorozat első darabjában bőven akad ilyen. Fülig Jimmy rossz helyesírással írt naplója lehet szórakoztató – ha a nyelvi humor tobzódása nem fullasztja ki önmagát –, ráadásul annak órákon át tartó felolvasása, noha erőt igénylő feladat, mindenképpen az. Napnyugtáig hibásan beszélni az egyébként anyanyelvét felsőfokon ismerő színésztől ráadásul komoly teljesítmény.

Ehhez pedig ugyanaz szükséges, mint a Rejtő-életmű megítélésében említett kedvező fordulathoz: nézőpontváltás. Ami Kern esetében kétségtelen, mert előadásmódja felszínre hozza, Rejtő nyelvi humora milyen sokoldalú. A kifacsart szóalakok (fénypék, tenorizál) sorolása sem teszi unottá. Fülig Jimmy naplójának felolvasásakor szereplőjének a korábbi, élőszóbeli megnyilvánulásaihoz viszonyítva új tónust választ: a magabiztos nagy bunyós butácska, de magabiztos szó-szórend-stílus-tévesztővé retardálódik. És Kern, úgy sejtjük, ebben is megtalálja a hangot.  Mély meggyőződéssel sületlenségeket pufogtatni számára is szórakoztató. „Mit kíván, hülye idegen?”, kérdezi fellengzősen őfelségemként némi stíluskavarodással, máskor nyomatékosítja a fültépő szórendet: „ép nem lennék elméjű”. Rejtő a nyelvi szintek mindegyikén csavar valamit, egyetlen toldalék sem tapad úgy, ahogy kellene, úgy tapad – stílusosan fogalmazva –, ahogy a könyvben meg van írva. „Koronatanácst”, „saját kezünküleg”, okoskodik Kern őfelségemként, máskor magától értetődően emlegeti a „segédszárnyat”.

A nyelvbotlásokat sűrűn elkövető Fülig Jimmy csak egy (illetve kettő) a Rejtő-regény karakterei közül. A beszélő nevek (Piszkos Fred, Vörös Karom, Buzgó Mócsing, Nagy Bivaly) parodisztikus megformálást sejtetnek – Kern emellett dönt, e szereplőknek jár egy-egy egyedi nyelvi jellemző: Vörös Karom hisztis gőgjével a veszélyes szőke nő archetípusa, Nagy Bivaly tompa agyú, bőgő hangú mamlasz monstrum, Piszkos Fred pedig a habókosság látszata mögé rejtőző mindenható.

Nem állítok újat azzal, hogy a Rejtő-könyvek nehezen adaptálhatók. Történt néhány kísérlet – Bujtor Istváné az egyik jelentősebb –, kevés sikerrel, de Korcsmáros Pál 60-as évekbeli képregényei kivételt képeznek. Mindez felvet egy kérdést: mi az alkalmas forma arra, hogy ezeknek a regényeknek a lényegéből átszivárogjon valami? A rajz „nyelve” képes volt arra, hogy visszaadja a kalandregény-paródiákba mentett korabeli pesti humort, a pesti utca alakjait.  A hangzó anyag erőssége máshol keresendő: egy-egy regényfejezetet elemel a papírról, és életre kelt valamit, ami nagyon is rejtői: a kabaré hagyományát. (Nem véletlen, hogy majd’ mindegyik korábbi Rejtő-hangoskönyv előadója rokonszenvezett valamiképp a kabaréval: Bodrogi Gyula, Gálvölgyi János, Rudolf Péter, Reviczky Gábor és most Kern András, hogy csak néhányukat említsem.)  A Piszkos Fred, a kapitány keletkezésének időszakában – a történelem borzalmainak következtében – a kabaré mint mentsvár, a kódolt beszéd tere érvényesült, amíg a rendszer el nem szívta előle a levegőt. (Lásd e heti feuilletonunkat, Fried Ilona írását, aki tágabb kontextusban értekezik a korabeli kabaréról.) Rejtő beleírta ezt „filléres” regényeibe. „Kinevette és kinevettette az embertelenséget” (Hegedüs Géza). És valószínűleg osztozott a Piszkos Fred, a kapitány valódi uralkodójával nagyvonalúságában: „Először életében nevezték marhának! Ez is lehet öröm.”

Ruff Borbála

Forrás: Élet és Irodalom

Megvásárlom!

Buy in iTunes

 
Zsolt Sárközy