Élet és Irodalom: Móricz Zsigmond: Novellák – Csuja Imre előadásában

 

Séta az aknamezőn

Vannak kijelentések, amelyek lényegükből adódóan nem képesek veszíteni hangsúlyosságukból. Ilyen súlyos mondat Móricz Zsigmond egyik kevésbé ismert, kései novellájának, A világ végén már szép és jó (1938) címűnek a kulcsmondata is: „Kis Rozinak nem volt joga sikítani.” Egy négyéves állami kislány egyenlő bánásmódhoz való joga veszik el Móricznak ebben a történetében, mindjárt akkor, amikor a gyerek világra jön. Most Csuja Imre olvassa fel a szöveget a Novellák című Móricz-hangoskönyv záródarabjaként. Ezen kívül a Hét krajcárt, a Tragédiát, a Barbárokat adja elő, majd a Kis Samu Jóska címűt, amely a háború után, 1918‑ban született. Az öt szövegből, az említett emblematikus mondatok túlsúlyának is köszönhetően, legalább három ismert és népszerű – a hangoskönyv szerkesztője, Tóth Attila így nem kockáztat sokat ezzel a válogatással.

„Jaj, de gyönyörűek! Meg kell bolondulni ettől a Móricztól!” – mondja pezsgő hangon Csuja a Hungaroton által közreadott youtube-felvételen –, majd mintegy elbizonytalanodva a rendezőhöz fordul a Barbárok felolvasásakor: „Ez is ilyen bensőségesebb, mesélősebb hangvételű, ugye?” – kérdezi. Összhangban a rendezői utasítással: „Igen. Az összes arra van kitalálva”, a mesélő szerepét választja ugyan, de úgy látszik, nehezen viseli akötöttséget, később folyton megsérti ezt a határt, jelezve, hogy a szövegek drámaiságuk következtében feszültebb hangvételt is elbírnának.

Ez a „kilengés” több szempontból is célravezető. Mondjuk azért, mert a hallgatót ismét az érdekelheti, „az ízirájder-gyerek mit művel egy komoly darabban”. Egy interjúban (Origo, 2015. jún. 29.) idézte Csuja ezekkel a szavakkal azoknak az Örkény Színházba látogatóknak a felvetését, akiket – ahogy bárkit – azóta például a Tótékban vagy az Übü királyban nyújtott alakításával mármeggyőzött arról, hogy neki is „megvan a sötét oldala” (uo.), amiből egy drámai szerepet fel tud építeni. A Móricz-hangoskönyvön ennek bizonyítására főként a dialógusok előadásakor van lehetősége, amelyek aránya azonban csekély a mesélős hangvételű narrációhoz viszonyítva.

Az első szövegnek, a Hét krajcárnak jól is áll a mesélős hangvétel – kedves történetnek látszik, ahogy sorra bukkannak elő az anya és a kisfiú keresése nyomán a krajcárok. „Pénz bácsi, gyere ki”, dalolja Csuja, előadásmódjában – a színlelt jókedv érzékeltetéséért – mégis van valami visszafojtottság és szomorúság, hangja halk, még akkor is, amikor a szerzői instrukció szerint az anya kacagva kiáltana fel. Mire az alamizsnát kínáló koldus vagy a vért köhögő anya alakja feltűnik, beszédtempója a végletekig lelassul, és jól elkülönült, belső szünetekkel tagolt mondatokká formálja a novella befejezését.

„Ötven töltött káposztát!” – hörgi a Tragédia című novella egy pontján a főszereplő megformálásakor, de hát ez a szöveg igényli is az eruptív erejű hangsúlyozást. Ezt a novellát a színész impulzív személyiségének köszönhetően a magáénak érezheti. Felolvasása eleven, élettel teli, artikulációjának sebessége és a hangmagasság a helyzethez alkalmazkodik, sőt a lakodalmi menü ismertetésekor még azt is hallani, ahogyan a nyál összefut a szájában.Ismét mesélős tónussal indít, bár hangjába némi szokatlan, kreált rekedtség vegyül, majd a fokozás lépcsőin araszol a tetőpont felé, hogy a végén ismét bensőséges hangvétellel, a tempó lassításával adjon keretet a szövegnek.

A Barbárok vagy A világ végén már szép és jó című darabok azok, amelyeket előadva nehéz megfelelni bármilyen instrukciónak. Egyrészt tartalmuk folytán, másrészt a formájuk következtében: mindkét novellában gyakori a párbeszéd. Az utóbbi szövegben a határok sem olyan élesek: itt-ott a narrátor is „kedvesanyámról” beszél, ezzel erősítve érintettségét. A mesélős hangvétel ez esetben egyáltalán nem alkalmazható. „Mars!” – préseli ki a fogai között Csuja a Barbárok gyilkost vallató vizsgálóbírójának szerepében, kedvesanyámként pedig agresszív, embertelen zsarnokot formál a szerepből.

Csuja a felolvasás során hangsúlyossá erősít bizonyos mondatokat, olyanokat, mint a következő: „A harmadik helyen szopta a szülői szeretetet.” Móricz novelláit ezzel olyan aknamezőként közelíti meg, amelyen olykor javallt egy-egy aknát felrobbantani.

Ruff Borbála

Forrás: Élet és Irodalom

Megvásárlom!

Buy in iTunes

 
Zsolt Sárközy