Élet és Irodalom: Illyés Gyula: Mesék a 77 magyar népmeséből – Molnár Piroska előadásában

 

Mint a mesében

Ha arra a kérdésre kellene válaszolnom, melyik színész érdemelne ki alakításáért egy Nagymama-díjat, elsőként Komlós Jucit (vagyis Lenke nénit) nevezném meg – íme, a bizonyíték a „valamin szocializálódtunk” véleményformálásban betöltött szerepére. Mindjárt utána Molnár Piroska nevét említeném (csak véletlen egybeesés, hogy Komlós Juci halála után ő vette át helyét a „Nemzet Színészei”-nek sorában). Személyisége és a konvencionális nagymamaszerep összhangban van egymással – elegendő a Novák János rendezésében színpadra állított Bors nénire gondolni –, mi több, a színésznő már a hangjával is képes ezt az összhangot megteremteni. Ezt a benyomást Szász János filmje, A nagy füzet sem gyengíti, annak ellenére, hogy az Agota Kristof azonos című könyvéből készített adaptációban a megformált karakter egyáltalán nem a gondoskodó nagymama típusfigurája. A pontosság kedvéért: a Nagymama-díj – bár bizonyára sokan tudják – Csiky Gergely A nagymama című darabjáról kapta nevét, és éppen Molnár Piroska – a darabbeli nagymama – alapította 2011-ben azzal a szándékkal, hogy minden évben a kaposvári színház két legjobb fiatal színészét jutalmazza kiemelkedő színpadi alakítása elismeréseként. 

Molnár Piroska tapasztalt hangoskönyvszínész. Számos hangfelvételt tud maga mögött, s noha habitusa mást is megengedne, ezeken túlnyomórészt mesét mond. Mesélt korábban Andersentől vagy a Grimm testvérektől, felolvasta Az Ezeregy éjszaka meséinek néhány fejezetét, máskor népmeséket. Most a Hetvenhét magyar népmese két darabját választotta számára a szerkesztő, Tóth Attila. Egy rövidebbet és egy hosszabbat: ráhangolódásként – milyen a tónus, a beszédtempó – a falánk kis gömböc és a leleményes kondás történetét öt percben, majd egy hosszabb darabot, Az égig érő fát 66 percben.

E két mese megért már néhány kísérletet. Az előbbit a régi színészgenerációból Patkós Irma is elmondta – kevésbé a professzionális előadó, mint inkább egy szertelen, idősödő hölgy hangjának benyomását keltve – a Jankovics Marcell rendezésében készült Magyar népmesék sorozatban, és ugyanitt a második mese egy rövidebb változatát Szabó Gyula nem egyszerűen felolvasta, hanem utánozhatatlan módon játszotta szalagra.

Megérdemelhet-e egy népmese több mint hatvan percet? Valószínűleg igen. Bár ez esetben Az égig érő fa, amely fordulatokban ugyan bővelkedik, és benne a tipikus meseszereplők (János kiskanász, királylány, sárkány, boszorkány, kígyócska) mind felvonulnak, a próbatételek sorjázásával a figyelem kitartó éberen tartását kívánja a hallgatótól. Nem könnyíti a helyzetet Molnár Piroska sem, aki előadásmódjával most is a nagymama szerepébe bújik. A hangoskönyvszínész számára a játék a hanggala karakterépítés variálhatóságának tárháza lehet. Bár láthatatlanul, játszik az arc is, görnyed vagy megfeszül a hát, a gesztikuláció életre kel, a hang árnyalatainak változatos alkalmazása később, egy másik, akár színpadi alakításban, megérhet valamivé. Ő most nem használja ki ezt a lehetőséget: kevés eszközzel mesél. A CD erőssége a tökéletes nyelvi megformáltság, a kifejező hangsúly, az egyenletes beszédtempó és a precizitás: még a kis gömböc második ö-je is kérlelhetetlenül rövid. A színész hetven percen át benne marad szerepében, így egyetlen karakter fogja át a meséket, amely azokon kívüli: a mesélőé. Az azonban nem változik, miként a mesék szereplőié sem. Hangulati elemként nincs Kaláka-muzsika, nincs tűzropogás vagy tücsökciripelés (mint a Fekete Zoltán által a youtube-ra feltöltött Hetvenhét magyar népmese-videókban), csak a letisztult orgánum. Nincs rárivalló vagy hízelgő tónus, kevesebb a játék, mint amennyit a szöveg igényelne, nincsenek találóan affektált, torzított hangok, mint  mondjuk Szabó Gyulánál A szorgalmas és a rest leány meséjében (csecsebecse kezecskéim, vacsavacsa lábacskáim). A színésznő szövegmondásából a nyugalom érezhető. Kérdés, gyerekeknek mesél-e, és az is, vajon ma mi fogja meg a gyerekhallgatóságot.

Mintha Illyés magyarázatát követné a Hetvenhét magyar népmese utószavából: „A magam képzelete s ízlése szerint nem tettem többet hozzájuk, mint amennyihez a magyar nép egy tagjaként van jogom. Célom az volt, úgy hangozzanak, mintha az eddigi, mondjuk, száz elmesélőjük után még egy százegyedik is előállna. (…) Nyelvi hibát e mesék egyszerű előadói is ejtettek. Ezeket az összesség tudásának ilyenfajta figyelembevevésével javítottam ki.” A szándék közös: író és mesemondó – magas színvonalon – népmeséket ültetett át a magyar (hangoskönyv-)irodalomba. A mesék előadójának azonban a legnehezebb próbatételt is ki kellett volna állnia: megtalálni a módot, hogy játékosságát a hallgatók is érzékeljék valamiképp.

Ruff Borbála

Forrás: Élet és Irodalom

Megvásárlom!

Buy in iTunes

 
Zsolt Sárközy